… mi, a kései utódok magyarnak valljuk az 1848-49-es szabadságharc minden hősét és vértanúját, mindegy milyen tájon születtek. A nemzetért, a hazáért harcoltak, szenvedtek és haltak meg.

Szó nem volt Aradon tisztességes tárgyalásról, igazságos ítéletekről, mint ahogy a többi perbefogott és elítélt vértanú esetében sem.

Az osztrák császár, - Ferenc József akkor még nem volt magyar királlyá koronázva - alaposan kimutatta a foga fehérét, nem büntetett, hanem bosszút állt. Igen, ez a valóság, a színes szélesvásznú, romantikus filmek hőse, Sissi szívének elrablója valójában egy véreskezű gyilkos volt. Na, jó, egy Habsburg uralkodótól a magyarok sosem vártak valami sokat - szereztek elég tapasztalatot róluk a korábbi századokban -, de a kicsit sem kedves Ferenc Jóskának sikerült mindet alulmúlnia.

„Kezét - mert õ ölt, maga a király -

egy nép arcába törölte bele.

Nem volt e földnek Petõfije már!

Így kezdett lenni Ferenc Józsefe.”

- írta róla Illyés Gyula Október című versében.

„… a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.” - szólt Ferenc József utasítása a beszédes gúnynevű bresciai hiénának. Haynau már bizonyított. 1849. áprilisában leverte az olaszországi Bresciában az osztrák uralom ellen lázadókat és különösen kegyetlen megtorlásokat alkalmazott velük szemben. Olyan keményen járt el, hogy cselekedetei széleskörű nemzetközi tiltakozást váltottak ki. De a véreb nem kapott urától dorgálást, ellenkezőleg. Joseph Wenzel Radetzky az itáliai császári-királyi haderő főparancsnoka levélben dicsérte meg „kiváló” munkájáért.

És a császár nem csalódott kreatúrájában.

Minden ítéletet Haynaunak kellett ellenjegyeznie a császár nevében, tetszése szerint enyhíthetett volna rajtuk, adhatott volna kegyelmet, de ez persze fel sem merült. Csak a súlyosbítás… A „rebelliót”, a „felségárulást” - hol volt itt felség? - dühödten torolták meg, olyan kegyetlenséggel, mely szerte a világban undort és megvetést szült. Annyira, hogy évekkel később, mikor Haynau Londonban járt, az ottani felháborodott polgárok, munkások tettleg inzultálták, úgy kellett elmenekülnie, hogy mentse a bőrét.

Minden aradi ítélet, minden ítélet mely a szabadságharc után született, bárhol az országban, a bosszúról szólt.

Koncepciós perek voltak ezek a javából, korukat messze megelőzve, előre lezsírozott ítéletekkel. Kegyetlennél kegyetlenebb ítéletekkel. És mindegy volt, honnan jött, honnan származott a vádlott, lázadó magyarként tekintettek rá.

Ahogy mi, a kései utódok is magyarnak valljuk az 1848-49-es szabadságharc minden hősét és vértanúját. A nemzetért, az országért harcoltak, szenvedtek és haltak meg.

Örök dicsőség és tisztelet nevüknek!

Batthyány Lajos, Knézich Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos.