A Kárpát-medence, a magyarság bölcsője
• Magyar Adorján életműve, Tomory Zsuzsa összeállítása, MAGYAR ADORJÁN írása:
„A magyarság ott keletkezett, ahol ma él, ahonnan őstörzse soha sehová el nem távozott, de ahonnan hosszú tízezredévek alatt egyes részei ki is költöztek lakatlan tájakra, avagy olyanokra, amelyeknek gyér és teljesen műveletlen lakossága volt csak, amely tájakon megtelepedve új településeket alapítottak, ...”
„Az igazi magyarság sohasem volt nomád, hanem földművelő és sohasem járt Ázsiában, hanem őshazája Magyarország, valamint az ősmagyarság Európa legrégibb és műveltségalapító ősnépe, Európa közepén ősrégi időkben igen magas, de inkább csak szellemi (nem műszaki) műveltsége volt, az árja népek műveltsége is ebből ered és végül, összes közelebbi rokonnépeink is ezen ősmagyarságból származtak. Árpád honfoglalói szintén egy innen ősidőkben kivándorlott és ide visszatért törzsünk voltak. A magyarság ázsiai és nomád eredetéről szóló tanítások csakis külső és belső ellenségeink által kitaláltak és kárunkra elterjesztettek, amelyek célja önérzetünk aláásása, tekintélyünk rontása és létjogosultságunk elvitatása. Kiemelem azt is, hogy amidőn ősvallásunkról beszélek, nem ennek 800-1000 év előtti, már elhanyatlott alakját értem, hanem azt, amely a föntemlített magas szellemi műveltségünk idején, 20-30.000 évnél is régibb időkben élt.”
• • •
Magyar Adorján a magyar ősmúlt talán legnagyobb kutatója 1978. szeptember 28-án, 91 éves korában hunyt el, olyan életművet hagyva maga után, mellyel nemzedékeknek szolgáltatott példát a múlt megismerésére, a nemzeti öntudat építésére. Jelen kötetünknek az a nem titkolt célja, hogy a ma élő magyar nemzedékek figyelmét ráirányítsuk Magyar Adorján szintézisteremtő életművére, s főművének, „Az ősműveltség”-nek a nemzeti eszméléshez nélkülözhetetlen lelki-szellemi-erkölcsi útmutatására.
Pápai Szabó György
• • •
A szerző végtelenül alázatos magyarságszolgálata, hatalmas tudása és zseniális meglátásai együtteséből megszületett életműve okán, a magyarságtudományok Magyar Adorjánnal kezdődnek. Ő egy teljes, összefüggő, évtízezredeket átfogó magyar- és egyetemes emberi történelmet rajzol meg és bizonyít meggyőző módon.
Magyar Adorján munkássága széleskörű ismertetésének elmulasztása és a magyarságkutatásokból való mellőzése a legnagyobb merénylet, amelyet a magyar szellemi és tudományos élet alakítói elkövettek.
Patrubány Miklós
https://nimrodnepe.blog.hu/2021/02/23/a_magyarsag_magyar_adorjan