MAG URA - Az Aranykori lélekvonal csoport
2023. július 10. írta: Kolozsvári_Réka

MAG URA - Az Aranykori lélekvonal csoport

mag_ura_lelekvonal_1.jpgŐk azok, akik az aranykort aktiválni, később működtetni képesek, és készek is rá. Lelkük beavatásait egyenesen az Atyától birtokolják, így rendelkeznek azokkal a képességekkel, hogy újra fényt hozzanak a legsötétebb korokba és helyszínekre is.

Időnként, amikor az Atya úgy dönt, akkor közös misszióra küldetnek, amelyet örömmel vállalnak föl és nagyjából egy időben leszületve, az adott helyszínre érkeznek, egy közös, a szemük előtt lebegő céllal.

Ez a cél legtöbbször:


- a GYÓGYÍTÁS,
- a FÉNYHOZÁS,
- a TISZTÍTÁS,
- a TÖRVÉNY BETARTATÁSA,
- az ISTENI REND ÉS TUDÁS MEGŐRZÉSE,
- az ISTENI TUDÁS ÁTADÁSA,
- a SZERETETHARMÓNIA VISSZAÁLLÍTÁSA,
- az ISTENI ERŐK MŰKÖDTETÉSE,
- a világ lényeinek ISTENHEZ VALÓ VISSZAVEZETÉSE,
- a TEREMTÉSEN KERESZTÜL AZ ISTENI SZERETET KIÁRASZTÁSA,
- az ÚJ KULTÚRÁK FELÉBRESZTÉSE,
- a MŰVÉSZETEKEN KERESZTÜL AZ ISTENI IHLET ANYAGBA ÖNTÉSE,
- a TERMÉSZET VÉDELME,
- a LELKEK, ÉS A TERMÉSZET ÖSSZHANGJÁNAK MEGTEREMTÉSE.
- az ELREJTETT TUDÁS FÉNYRE HOZATALA.

 

Ez a csodálatos lélekcsalád ti vagytok! 

 
Magatokra fogtok ismerni! Nagyjaitok is ezekkel a célokkal voltak egykor a Földön. Akkoriban a fő feladatuk a primitívebb népek felemelése volt, a tudás avatatlan szemek elől való elrejtése, megőrzése és annak bebizonyítása, hogy a lélek ereje a legnagyobb elnyomás ellenére is képes sugározni.

 

A legnagyobb tudás a ti birtokotokban van, ugyanis egyenesen a közös Isteni Forrásunkhoz vagytok bekötve. Nincs szükségetek másra, csak visszatalálni az Eredőtökhöz, a saját gravitációs középpontotokba. 

 

Első és legnagyobb feladatotok az lenne, hogy rádöbbenjetek arra, hogy a fent vázolt okok miatt rejtetten, de hatalmas tudással rendelkeztek és amelyet némi, önmagatokon végzett, tudatos munkával elérhettek.

 

Ha valakinek a világon, akkor nektek, pontosan ismernetek kell a mindenség leghatalmasabb törvényét, a SZERETET TÖRVÉNYÉT, vagyis Teremtő Atyánk törvényét! 

 

Ismernetek kell a küldetéseteket, hogy a Szeretet Törvényének mentén, CÉLtudatosan kezdjétek el újra működtetni az aranykort. Megértitek majd az energetikai összefüggéseket a cselekedeteitek és az életetek eseményei között.

 

A nagyszerű tény, hogy újra létezik a Kárpát-medence fölött egy egészséges szeretetpajzs, vagy tudatosság háló, vagy kristályháló (mindegy, minek hívjátok), amely nagyban segíteni fogja a munkátokat.
Együttműködve vele, a törvény mentén visszataláltok az Eredőtökhöz, meggyógyultok, megtisztultok, rendet és harmóniát teremtetek magatok körül, ős magyar nyelvünkön szólva "BOLDOGultok", majd nekiláthattok a gyógyításnak, a tisztításnak, a rend kialakításának és a tanításnak. "

 

"Rá fogtok döbbenni arra, hogy saját magatok képességei nyomán vagytok a Földön, hogy a valóságotok a teljes valóság, és csodálkozni fogtok azon, hogy ez a valóság túlnyúlik világokon térben és időben."

 

Az, hogy mennyire vagytok képesek tudatosan használni e fényforrást, attól függ, milyen fejlettségi szinteken tartózkodtok, mennyire tudtok összpontosítani, mennyi energiát fektettek a mindennapokban a fókuszálás elsajátításába. Ez a fényforrás nem más, mint a lelketek teremtő fénye, a SZERETET-energia, egy tűnek a hegyébe sűrítve, amely az ÉLET maga. 

 

A teremtés folyamata tehát, nem más, mint gondolataitokon keresztül a 'tárhelyről' lehívni a különböző formákat a fizikai világba, majd a lélek ’lézerfényét’ rásugározva, azzal átitatva, fókuszáltan megtermékenyítve, világra segíteni azokat.

 

Szó szerint életet lehelni beléjük.

 mag_ura_2.jpg

 Forrás: https://angyalforras.hu/tudas/tudasforras/a-mag-ura-lelekvonal

http://emf-kryon.blogspot.com/2013/03/a-magyar-mag-or.html

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-tudatossag.blog.hu/api/trackback/id/tr7918163718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása