Az Íjász Király i.e. 2 300 körül élt, a Kárpát Medencében született és nevelkedett:
az ő magas szintű tudásával függ össze a Stonehenge épülésében megtestesülő magas szintű csillagászati és vallási tudás.
2002-ben öt kilométerre Stonehenge-től, Amesbury mellett rendkívüli régészeti leletre bukkantak.
Stonehenge Íjász Királyának sírjában mintegy 100 tárgyat találtak, köztük arany tárgyakat. A sír az egész korabeli Európa kiemelkedően leggazdagabb sírja – több, mint tízszer annyi tárgyat tartalmaz, mint az utána következő leggazdagabb ismert sír az egész korai bronzkorban .
Az Íjász Király a Kárpát Medencében született és itt nevelkedett:
Az Íjász Király fogazatának, csontvázának és tárgyainak (két arany fülbevaló vagy hajcsat, három réz kés, kovakő nyílhegyek, homokkő könyökvédők és fazekak) izotópos elemzése váratlan eredményekre vezetett. Az oxigén izotópjainak elemzése a fogzománc tulajdonosának származási helyére enged következtetni. A vizsgálatok szerint az Íjász Király nem a későbbi Angliában, hanem Közép-Európában élte le fiatal éveit
Stonehenge Királya íjász, mégpedig rendkívül fejlett íjat hordó íjász volt. nagy erejű, messzehordó, visszacsapó íjat használt, vagyis reflexíjat. -> A REFLEXÍJ a SZKÍTÁK Találmánya volt.
A mágusok részrehajlás és előítéletek nélkül dolgoznak… A legősibb tanító nemzetség, törzs, kétségbevonhatatlanul”. „A mágusok a Nap-kultusz papi kasztja” - állítják angol kutatók.
Ha Stonehenge a Nap-tisztelethez kapcsolódik, akkor valószínıleg olyan kultúra építhette, amelyiknél a Nap-tisztelet jelentős szerepet játszott – vagyis Stonehenge-et éppen az ókori-őskori mágusok építhették!
Királyi Mágusok ősnépe a Magyar.
Ha a tudós-papok Nap-tiszteletre utaló magas arany fejéket viseltek, akkor valószínűleg Nap-tisztelők – vagyis mágusok voltak!
Akkor tehát Stonehenge Íjász Királya is mágus lehetett!
És ha mágus volt, és a Kárpát-medencéből érkezett, akkor a Kárpát-medence már az őskorban a mágikus kultúra központja volt!
Forrás: http://hedifarkas.blogspot.com/2015/01/stonehenge-ijasz-kiralya.html