Megjelent: KAPU 2012.11-12, 2012. december, 114-115.old.
Grandpierre Atilla:
Egy-Háromság
Az ősi magyar gondolkodás titkai – 1. rész
Forrás: http://www.grandpierre.hu/site/wp-content/uploads/2013/02/201211Egy-H%C3%A1roms%C3%A1g.pdf
Összehasonlító magyar-angol nyelvi logika
EGY! A magyarban egy a szó töve az ÉG, EGÉSZ, IGAZ, EGYHÁZ szavak
tövével. Az ÉG, éppen mert mindent kitölt, s ahogy szemünk járja, mégis
ugyanaz az egységes egész, maga a teljesség, maga a hatalmas, mindent magába
foglaló EGÉSZ. Az ÉG az IGAZSÁG, mert egyedül az ÉG, az EGÉSZ a
valóság, a csillagvilág a Földdel egyetemben. Ezzel szemben az angolban
ezeknek az egy gondolatkörhöz tartozó szavaknak az alakja eltérő: ONE, SKY,
WHOLE, TRUE, CHURCH. Az összehasonlítás mutatja, hogy a logikailag
összetartozó tartalomhoz a magyarban összetartozó forma tartozik, nem így az
angolban.
Az EGY eszméje, úgy tűnik, a magyar
nyelvben különösen mélyen gyökerezik, ahogy sok egyéb jel is mutatja, minden
bizonnyal mélyebben, mint az indoeurópai kultúrában. Figyelemre méltó
továbbá, amit a Czuczor-Fogarasi szótár megemlít: a hellénben az „egész”=
„ügiész”. De menjünk tovább.
Az EGY-ház nyelvünk tanúsága szerint az Ég Háza (volt a magyar ősvallásban).
Az Egész Háza. Az Igazság Háza. A magyar vallás minden bizonnyal sokkal
ősibb, mint az angolszász, és mint az indo-európai.
LÉG. Ha nyelvünk logikáját helyesen követjük, akkor „lég” (levegő) szavunk a
LE és az ÉG szavak összevonásával keletkezett: Le(-jövő) ÉG, mármint ide le, a
magasból, ahol vagyunk, ahol az EG-et beszívjuk. S ha a fenn csodafényekben
égő EG-et beszívjuk, benn ÉG tovább a levegő (a levegőég, a lebegő ÉG), így
lesz belőle L(enti)ÉG. S ha valóban ilyen gondolatok nyomán született LÉG
2
szavunk, a modern tudomány igazolja a magyar nyelvben foglalt ősi logikát: a
levegő a szervezetben átadja oxigéntartalmát, s ez azt jelenti, hogy a levegő a
szervezetben ég, égési folyamatokat indít be.
HÁROM. A magyar „három” szó mindmáig észre nem vett, de annál inkább
figyelemre méltó kapcsolatot mutat a „harmónia” (összhang) világszóval. A
„három” maga a teljesség, az egység, az összhang, az egésznek megfelelés.
Három szavunkban már benne van az egység. Három a magyar igazság, mert a
három a teljesség. A három mágikus szám. Ahogy O. Nagy Gábor írja „Magyar
szólások és közmondások” című könyvében (1966, 270. o.): „Három a magyar
igazság. Három az Isten igazsága. Három a szent szám, azaz úgy teljes valami,
ha eléri a hármat, vagy ha háromszor teszik.” „Három” szavunk mágikus
titkokat őriz. „Hár” töve a „kör” lágyabb alakja, „om” képzője az ősi Eurázsia
műveltségében őrződött meg – így Indiában az „OM” szent szóban, melynek
eredeti jelentése: teljesség, visszatérés a teljességhez. „O” hangunk már alakja
miatt is a KÖR-re, a NAP-ra, a teljességre utal. „M” hangunk pedig magára a
Mindenségre, vagyis ismét az EGY-re utal. A HÁROM fogalmának
jelentkezésével tehát nemcsak a KETTŐ (a kötés, kötődés) felé megnyíló EGY
teljesedett ki önmagába záruló körré, hanem egyben vissza is tért az EGY a
Mindenséghez. Magától műkődő, öntevékeny erők alkotnak itt, vagyis a
Természet mágikus erői, s ezért a „három” szóban a Természet logikáját, vagyis
az isteni logikát őrzi a magyar nyelv.
A hivatalos álláspont EGY szavunk eredetéről
Nézzük ennek fényében, mit ír a Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótára
(1984, rövidítve: TESZ) „egy” szavunk eredetéről? „Vitatott eredetű.” Mit
jelent ez a gyakorlatban? Általában, hogy magyar eredetű! Hiszen 1984-ben
Magyarország nem volt független ország, és az akkori nyelvtudósok elsősorban
az idegen érdekeket szolgálták. A TESZ ennek jegyében finnugor
származtatásokra tesz kísérletet, az „egyik” mutató névmásból, illetve az
„egyikük” személyi birtokos ragból igyekszik „egy” szavunkat származtatni. Ha
így lenne, akkor miért neveztük volna el éppen mutató névmásról, vagy
személyi birtokos ragról egyházunkat? Be kell lássuk, ez képtelenség. És ha
nem akarunk struccként elzárkózni a tények szélesebb körű összefüggései elől,
akkor nézzük meg a Czuczor-Fogarasi féle szótárt, ami 1862-ben jelent meg.
Ebben az áll, hogy „egy” szavunk rokonai: a héber „echad”, a káldeus „ec,
echad” a perzsa „ék”, a szanszkrit „éka”, lengyel s más szláv „jeden”, s a
magyar ék v. hegy (valaminek a csúcsa, hegye). Közelítünk az ősvallás
3
fogalomköréhez, hiszen a hegyek csúcsán tartották a magyar ősvallás tudósaipapjai, a mágusok az éggel eggyéválás ünnepeit. A hegyek csúcsa kitüntetett
szerepet játszot természet-vallásunkban, éppen mert a hegycsúcsok valósággal
az égbe fúródnak. A TESZ szerint első előfordulásaiban az „egy”-et „ig, igg,
ég”-ként is írtuk. Igen! Az EGY az ég! Az EGY szavunk az EGY-ház
szavunkban az ÉG-HÁZ-at jelenti! Mert az ÉG a Világ-EGY-etem! A világ
EGY! Az Isten= EGY! Az ÉG az EGY-től kapta nevét! Amikor felnézünk az
égre, az EGY-et látjuk! A Végtelen EGY-et! Az EGY-től, ettől a végső,
legmagasabb, legfölemelőbb egységtől ered az egészség, az igazság.
Természeti-történelmi összefüggések
Vegyük most fontolóra a természeti-történelmi összefüggéseket. A magyar
nyelv ősi szavainak kialakulásakor a gondolat már minden bizonnyal jelen volt
a szavak megalkotása előtt. A szavak különálló formái még nem tagolták
annyira szét felfogásunkban a világot, ahogy a mai ember esetében, aki már a
szavak „szemüvegén át”, a szavak fogalmi kereteinek megfelelően látja s fogja
fel a világot. A szavak megalkotását megelőzően az ősi ember még
egységesebben fogta fel a világot, tehát jobb féltekéje, azaz az intuíció
központja jóval nagyobb hangsúlyt kapott, mint a „racionális”, számító,
részleteket előtérbe helyező agy, amelyről ma úgy tudjuk, hogy a bal féltekében
összpontosul.
Az ősi ember az EGY világában élte életét. Körbevette az egész látómezőt
egybefoglaló égbolt, az EGY. Ez az EGY nem valami elvont eszmeként volt
jelen életében, nem vált külön a tapasztalható valóságtól, az ÉG tapasztalható
egységétől, mint a mai társadalomban, mert ezzel az EGY-gyel együtt lélegzett,
belélegezte az EGY-et, az eget, és benne az EGY égő éltető erőként elevenedett
meg. A lélegző ősi ember az EGY éltető erejétől élt, az ÉG beáramlott a
szervezetbe és élettevékenységgé vált. Az ősi ember tapasztalta, hogy az EGY
él, mert amikor beszívta magába az EGY-et, amikor belélegezte az eget, lejött
hozzá az ÉG, áldásos, életadó, éltető erőként. A l-ejövő él-et, a „lél” az EGYből, az ÉG-ből jött le, vagyis lél-eg-ként ereszkedett a szervezetbe s nyújtózott
ki belső vérkeringésünkben, ereink hálózatában. A LÉLEK eredete szerint égi
természetű, égi eredetű, maga az ég fakad belső életté szervezetünkben.
AZ EGY tehát lélegzésünk tapasztalatán át élettevékenységünk indítójaként és
fenntartójaként mutatkozik meg. A lélek, a test mozgatója, az EGY, a Nagy
Egész, a Világ-EGY, a Világ-EGY-ATO-M, a Világegyetem életerejének helyi,
szervezetünkhöz kötődő megnyilvánulása.
4
Dr. Balla Zoltán „A szemléletes gondolkozás logikája” című kitűnő könyvében,
amely 1946-ban jelent meg, a nyelvi gondolkodás alapvető jelentést hordozó
elemének nem a szavakat, hanem a beszédhangokat tekinti. A „t” hang
jelentésében a hangadó felületek egybeesése, határok egybevágó érintkezése és
egymáshoz képesti elmozdulása fejeződik ki: tapintás, tapasztalat, tárgyi
határok érintkező felülete. A „t” hang jelentésében kapcsolódás, folytonossá
válás, határok találkozása, érintkezése, tapadása, érzékelése fejeződik ki. Test
szavunkat mindkét oldalról „t” hang határolja, tehát test szavunk maga a
megtestesült határ, hiszen a szervezetünket határoló felület adja meg testünk
alakját. Ha e két határ-hangot leválasztjuk test szavunkról, ott találjuk középen
az „es” ősi szót, amely egyrészt az „isa”, „ős”, másrészt az „es”, „eső”
szavakkal hozható kapcsolatba. S ha a test szó közepe az „es”, akkor nyilván
felülről eső testről van szó, tehát égi eredetű, tehát az EGY-ből eredő testről. Ha
pedig az ősi „es” szavunkat az „esha, isa” szavak ősjelentésével, azaz Istennel
rokonítjuk, akkor a testbe zárt egység úgyszintén égi, isteni eredetű. A test
mindkét gondolatmenet szerint (s talán őseink nyelvének logikája szerint is) égi
eredetű, körbehatárolt egység.
Testünket nemcsak a lélek, hanem az értelem is képes irányítani. Valójában
nincs is más, ami változást okozhatna, csak ez a három tényező: test, lélek és
értelem. Egy folyamatnak vagy testi, vagy lelki, vagy értelmi oka lehet. Testi,
fizikai oka van például egy kő leesésének. Lelki, érzelmi oka van életünk
fenntartásának, minden élettevékenységünknek, érzelmi életünknek. Szellemi,
értelmi oka van tudatosan hozott döntéseinknek. Háromfajta ok létezik az
világon: testi, lelki és szellemi. De mivel a világ egy, és a Világegyetemen kívül
nincs semmi, mert minden, ami létezik, él, a Világegyetemhez tartozik, ezért
változásainak oka önmagában rejlik, tehát ez a háromfajta ok végső soron
összhangban áll egymással, mert egyetlen egységes egészet mozgat, éltet: a
világot. Ez az összhang jelzi a világ ok-okozati összefüggéseiben
megnyilvánuló alapvető Egyhármasságot.
Az írásban megnyulvánuló ősi magyar logika
Vajon mi lehet az oka, hogy a magyar nyelvben az Egyház szót az EGY-ből
képezzük? Vegyük észre, hogy a magyar rovásírásban a GY jele egyenlő szárú
kettős kereszt, ami pedig egyik legközpontibb nemzeti jelképünk (lásd pl. 1848-
as nemzeti címerünkben is, lásd az 1. ábrán)! Gondoljuk meg, hogyan lehet az
EGY jelképe egy három vonalból alkotott jel? A római számoknál az ’1’ jele: | ,
vagyis egyetlen vonal. Természetes, hogy az 1-et egy jellel ábrázoljuk. Mégis, a
magyar rovásírásban nem egy, hanem három jellel ábrázoljuk az 1-et, jele két
egyenlő hosszúságú vízszintes, és egy függőleges vonal: ╪! Világos, hogy
amikor a „három” jelent „egy”-et, akkor valamilyen egységről van szó, egy
5
hármasság egységéről: egy-háromságról. E következtetésünk pedig a magyar
ősvallás felé vezet, mégpedig az „egy” ősi „szent” jelentését megelőző és
megalapozó felfogás felé, hiszen az ősi magyar egy-háromság a keresztény
szentháromság eredeti forrása. A magyar egy-háromság jónéhány ősvallásban is
központban áll, az indiai „három gúná”-ban (sattva, rajas, tamas; anyag, élet,
szellem) éppúgy, mint a kínai „három kincs” (jing, chi és shen; anyag, életerő,
szellem)-ben.
„A hármas szám a keleti eredetű vallásokban rendre szentként tisztelt. Az
istenség mindig egyfajta hármasság, vagy az egymásra következő
megnyilvánulásai alkotnak hármasságokat” – írja Doane „Byble Myths” című
könyvének 369. lapján. A kínaiak szent könyveiben áll: „Mindennek forrása és
gyökere az Egy. Ez az önmagában létező egység szükségképpen hozta létre a
kettősséget. Az első és a második, egyesülve, létrehozta a harmadikat. Ez a
három hozott létre mindent.” „A három tiszta, értékes és tisztelnivaló Fo egy
személy, de három alakja van.” Kína ősi császárai ünnepélyes áldozatot
mutattak be, minden harmadik évben, „Annak aki Egy és Három”. Az ősi
Egyiptom lakói Istent az Egyháromság alakjában imádták.
(folyt. köv.)
